Beszámoló a nemzetközi közgyűlésről

A szövetségek képviselői a Notre Dame előtt (Forrás: FIPC)

Amint azt korábban megírtuk, augusztus utolsó hetében tartotta Párizsban a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség tisztújító közgyűlését, melyről a Magyar Kurír is beszámolt.

A magyar delegáció rendkívül szívélyes fogadtatásban részesült, aminek oka – a nemzeti elnökök egyöntetű véleménye szerint – az, hogy egy ilyen magas színvonalú kórusművészettel rendelkező ország, Kodály és a Bárdos testvérek, Bartók országa végre rendes tagja lett a szövetségnek, s kifejezték reményét annak, hogy a Pueri Cantores Magyar Szövetség felfrissíti majd az egész szövetség vérkeringését. A magyar szövetség több dicséretet is kapott a nemzetközi szövetség elnökségétől és több ország küldöttétől a látványos fejlődésért és a nemzetközi szövetség munkájában való aktív részvételért.

A péntek esti fogadáson Matthias Balzer, a leköszönő alelnök, ill. új általános menedzser felvetette lehetőségét, hogy a 2030-ban vagy 2031-ben megszervezendő világ-kongresszust tarthatnánk Magyarországon. Az esemény 2027-ben Malagában lesz, majd 2028/29-ben Rómában, s utána következne Magyarország. Természetesen ez még nem eldöntött tény, de mindenképpen biztosítéka annak, hogy a PCMSz megalakulását igen komolyan veszik és munkánkat nagyra értékelik.

A magyar szövetség képviselői a fogadáson (Forrás: FIPC)

A lengyel–magyar ezeréves történelmi barátságára tekintettel felvetődött a gondolata, hogy jelen helyzetben, amikor a politikai érdekek nem éppen a békés egymás mellett élést sugallják, érdemes volna lengyel–magyar találkozót tartani, akár meghatározott rendszerességgel.

A német szövetség elnöke, Elisabeth Lehmann-Dronke pedig német és magyar kórusok szorosabb kapcsolatépítését kezdeményezte.

A szombati, szinte egésznapos közgyűlés igen jó légkörben zajlott, egyöntetűen megszavazta elnöknek Elisabeth von Waldstein asszonyt, mint egyedüli jelöltet, aki a spanyol José Martinez Gonzalez és a brazil Marco Aurelio Lischt személyében jelölte meg alelnökeit. Az olasz Alberto Veggiotti marad titkár, a gazdasági vezető pedig a szintén olasz Danielle Perri lesz.

Munkájukhoz kívánunk sok sikert és támogatásunkról biztosítjuk őket a közös célok elérése érdekében. A közgyűlésről a nemzetközi szövetség honlapján is olvasható beszámoló.

A szövetségek képviselői együtt ünnepelnek a választás után (Forrás: FIPC)


Közzétéve: