2025. szeptember 21-én, a KATTÁRS napok zárónapján került sor a Pueri Cantores Magyar Szövetség első kórustalálkozójára Vácott nyolc kórus aktív részvételével. Az eseményről beszámolt a nemzetközi szövetség, a Magyar Kurír, valamint a KatTárs zárómisét közvetítette az EWTN, melynek végén riport is hallható Rostetter Szilveszter elnökünkkel (2:08:28-tól).
Az ünnepi szentmisén a mise változó énekeit énekelték úgy, hogy a szentélyben helyet foglaló három kórus tagjai mintegy előénekesként énekelték az egyes tételek invokációit és verseit, melyekhez a templomhajóban ülő kórusok csatlakoztak a refrének és többszólamú betétek éneklésével. A mise többi részét a Székesegyház Énekkara énekelte Varga László atya verzetésével. Az énekes szolgálat tiszta hangjai emelték a liturgia fényét, segítettek a kegyelem áradásában.

Délután fél 3-kor a mintegy kétszáz fiatal közös egyházzenei áhítatott tartott, ami a Pueri Cantores fesztiválok lényegéhez tartozó legfontosabb esemény. A szövetség elnöke rövid köszöntőjében elmondta, hogy énekelni csak szeretetből lehet, ami a nemzetek és emberek közötti béke forrása s feltétele, ezért fontosak ezek a találkozók.

Közös énekkel kezdődött az áhítat: Rostetter Szilveszter a Pueri Cantores Magyar Szövetség megalakulására készült Béke-himnusza hangzott el Erdélyi Ágnes vezényletével. Ezt követően a napi vesperás éneklése következett, melynek liturgiáját Varga László atya végezte, az éneket pedig Farkas Domonkos és a gödöllői Premi Cantores kamarakórusa vezette. A többszáz énekes együttes imája magával ragadott hallgatót és énekest egyaránt.

Ezután a kórusok egyéni bemutatkozása következett: gregorián énekek, korai többszólamú tételek, reneszánsz és modernkori vallásos énekek sokféle stílust felsorakoztató repertoárja nem pusztán az egyes kórusok (Padányi Schola és Padányi Kamarakórus Veszprémből Zsilinszky Cecília ill. Hutvágner Erika vezetésével, a Budai Ciszterciek Leánykara Rauscherné Horváth Gyöngy ill. Rajeczky Benjámin ifjúsági kórusa Fábián Attila irányításával, a Budai Piarista Gimnázium Vörösmarty Diákkórusa Melegh Bélával az élen, a debreceni Svetits Iniciálé Kamarakórusa Suba Dorottya és a veszprémi VVV Vokál Erdélyi Ágnes vezényletével) fesztivál-jellegű seregszemléje volt, hanem minden kórus énekes hitvallást téve közvetítette a hallgatóknak Isten szeretetét, imádkozva a békéért, egységes közösséget alkotva, őszinte örömmel az arcukon, függetlenül attól, hogy éppen gregorián ének, középkori kanció, Tallis, Halmos, Bartók, Frisina vagy éppen Bánó műveket énekeltek.

Az áhítatot befejező Balatoni Sándor: In terra pax c. művének közös előadása előtt Varga László atya, a PCMSz lelki igazgatója felhívta figyelmet arra, hogy a mai találkozó csak kezdet, csíra, amiből majd nagy fa fog terebélyesedni, a Világiak, Család és Élet dikazstériumához tartozó nemzetközi szövetség tagjaként egyre nagyobb erővel hirdeti majd Isten igéjét: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5.9) Balatoni Sándor művét Melegh Béla vezényelte, orgonán közreműködött Almásy László Attila Artisjus-díjas orgonaművész.
