Rólunk

Rostetter Szilveszter Béke himnuszát előadja a Vox Mirabilis Kamarakórus


A Pueri Cantores mozgalom a XX. sz. elejére nyúlik vissza, amikor néhány egyetemista Pierre Martin és Paul Bertier vezetésével Párizsban egy fiúkórust alapított („manécanterie”) „a keresztfa kis énekesei” néven. Fernand Maillet atyának köszönhetően, ez a kórus 1924-től számos hangversenykörúton vett részt Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Európában, hogy énekükkel a békét hirdessék világszerte, különösen az I. világháború tragikus következményeit viselő Európában. A II. világháború után a mozgalom nemzetközi méreteket öltött. 1944 novemberében a párizsi Szt. Euszták templomban hangversenyt rendeztek több mint 300 „kis énekes” részvételével, melyen a gregorián énekek mellett Giovanni Pierluigi da Palestrina és Johann Sebastian Bach kórusművei is felcsendültek. E koncert jelentette a Pueri Cantores nemzetközi működésének kezdetét. 

A mozgalom első nemzetközi találkozójára Párizsban került sor 1947-ben, melyen 90 kórus vett részt Franciaországból, Tuniszból, Belgiumból, Hollandiából, Kanadából és Svájcból. A találkozó után a szövetség elnyerte a Francia Püspöki Konferencia (Conférence des évêques de France, CEF) jóváhagyását mint „egyházzenei Katolikus Akció (Actio Catholica)”. Az első római világ-kórustalálkozót követően, melyre 1949 áprilisában került sor, Fernand Maillet atya bátorító levelet kapott XII. Pius pápától. A Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség hivatalosan Párizsban alakult meg 1950 áprilisában, amikor 38 ország küldöttei megszavazták a megalakulást és elfogadták a szövetség alapszabályát. Montini kardinális, vatikáni államtitkár-helyettes, 1951 áprilisában jóváhagyta a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség alapszabályát. A Szentszék 1996 január 31-én adott a nemzetközi szövetségnek Krisztus-hívők nemzetközi társulása jogállást. Székhelye a Vatikánban van. Ma a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség, ugyanezen a néven, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumához tartozik

A nemzetközi szövetség fő célja a béke és a nemzetek közötti megbékélés hirdetése az énekszó nyelvén. Kétévente tart nemzetközi kórustalálkozókat, melyek többek között Párizsban, Kölnben, Lourdes-ban, Londonban, Tokióban, Bécsben, Brüsszelben, Maastrichtban, Salamancában, Montrealban, Salzburgban, Barcelonában, Krakkóban, Stockholmban és Rómában kerültek megrendezésre. A nemzetközi szövetségnek több mint 30 országból, 1,000-nél több kórus és 40,000-et meghaladó énekes a tagja. Védőszentje Savio Szent Domonkos.

Magyarország részvétele a Pueri Cantores mozgalomban 2012-ben kezdődött, amikor a krakkói II. János Pál Egyházzenei Intézet kórusa Székesfehérváron és Veszprémben vendégeskedett. Az ezt követő években magyar katolikus ifjúsági kórusok Kecskemétről, Székesfehérvárról és Veszprémből részt vettek lengyel és osztrák Pueri Cantores kórustalálkozókon. Magyarország nemzetközi integrációja akkor gyorsult fel, amikor a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával 2023-ban katolikus ifjúsági kórustalálkozót szervezett a Pueri Cantores jegyében. A találkozón részt vett a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség elnöke, valamint lengyel és osztrák vendég kórusok. Ennek eredményeként elindult a magyar szövetség megszervezése, alapszabályának megalkotása, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia általi jóváhagyás és a nemzetközi szövetségbe való felvétel folyamata.

Az alakuló közgyűlés 2025. január 30-án megszavazta a magyar szövetség megalakulását és elfogadta a szövetség alapszabályát. A szövetség alapszabályát és belső egyházi jogi személyként való megalakulását Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyta, és a Miniszterelnöki Hivatal 2025. április 2-án 00001/2012-164 szám alatt nyilvántartásba vette.


Nemzetközi kórustalálkozó a Pueri Cantores jegyében – Gálaműsor, Veszprém 2023