Bejegyzések archívuma
Bejegyzések archívuma
Augusztus 27-29. között tartotta idei plenáris ülését a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség (FIPC) a spanyolországi Malagában. A magyar szövetséget Rostetter Szilveszter elnök, Hutvágner Erika titkár és Dr. Major László gazdasági vezető képviselte. Piotr Przybysz, a FIPC lelki igazgatója pontifikálta a kezdő misét, majd Elisabeth von Waldstein elnökasszony bevezetője következett. Ebben emlékeztetett a szervezet társadalmi…

Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel került megrendezésre a Pueri Cantores Magyar Szövetség I. Nemzetközi Kórustalálkozója Gödöllőn, a Gödöllői Premontrei Apátsággal közös szervezésben július 10-e és 13-a között. A 14 magyar és három külföldi énekkar nem pusztán a közös ének, hanem a közös ima kedvéért utazott a városba. Megható volt, ahogyan péntek…

Elkészült a gödöllői kórustalálkozónk (Dona nobis pacem, Pueri Cantores Magyar Szövetség I. Nemzetközi Kórustalálkozó) kottafüzete, melyet minden résztvevő kórus kézhez kapott. A füzet tartalmazza mindazt az énekes anyagot, amelyet a mintegy négyszáz fiatal közösen énekel majd a fisztivál ideje alatt. A füzetből korlátozott számban tudunk adni az érdeklődő muizsikusoknak. A program támogatója a Nemzeti Kulturális…

A nemzetközi szövetség (FIPC) 2026 augusztusában a spanyolországi Malagában tartandó közgyűlésén frissíti és megújítja szabályzatait. Az Adminisztrációs Tanács létrehozta az „FIPC alapszabályának és szabályzatainak aktualizálása” munkacsoport. A munkacsoport célja, hogy több online ülésen keresztül előkészítse a javaslatot a közgyűlés számára. Ezután a munkacsoport, a nemzeti szövetségek elnökeinek javaslatait beépítve, a Vatikánnal és az Adminisztrációs…

A szövetségek képviselői a Notre Dame előtt (Forrás: FIPC) Amint azt korábban megírtuk, augusztus utolsó hetében tartotta Párizsban a Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség tisztújító közgyűlését, melyről a Magyar Kurír is beszámolt. A magyar delegáció rendkívül szívélyes fogadtatásban részesült, aminek oka – a nemzeti elnökök egyöntetű véleménye szerint – az, hogy egy ilyen magas színvonalú…